Az ébresztőm hangjára keltem, megnéztem az időt: 7 óra.
Ma korábban keltem egy órával, mert már hetek óta meg szeretném magam ajándékozni suli előtt egy Mc Donald’s-os reggelivel. :P
Csodaszép, meleg májusi reggelre (vagy inkább hajnalra xD) ébredtem. A nap hétágra süt, a lágy, meleg szellő meglibbentette a hajamat, amint kinyitottam az ablakomat, a madarak csicseregnek....najó csak szeretném. Los Angelesben madarat csak akkor látni, ha lent vagy a parton, vagy elmész a kisállat kereskedésbe papagájokat bámulni. XD
Kinéztem 10. Emeleti luxuslakásunkból nyíló ablakomon és a szokásos látvány tárult elém: jobbnál jobb autókkal flangáló városi sznobok.

Mondjuk az én családom is gazdag, de nem vagyunk sznobok. Nem szórjuk feleslegesen a pénzt. Szeretjük a jót és a fényűzést, de nem visszük túlzásba. Apukámmal élek együtt, anyu még kicsi koromban meghalt. Apunak Audi autókereskedési üzletlánca van, innen a családi vagyon, amit egykeként én fogok megörökölni az üzletekkel együtt.

Szippantottam pár „friss” levegőt, aztán bementem a fürdőszobába. Megmosakodtam, fogat mostam. A ruha kiválasztásával csak 10 percet töltöttem el. Ma kicsit sportosabbra vettem a figurát. Egy világos, koptatott csőfarmer, egyszerű fehér topp, és ezüst kiegészítők. Sötétszőke hajamat egyszerűen csak hátrafogtam, oldal frufrumat pedig két hullámcsat segítségével feltűztem.
Felvettem egy fehér sportcipőt, felkaptam ezüst színű táskámat és kiléptem a bejárati ajtón. Nem köszöntem el aputól, nem akartam felkelteni, örül ha pihenhet.
A folyosó csendjét csak a lépteim halk zaja törte meg.

- Jó reggelt Jack! Viszlát Jack! - köszöntem szórakozottan a portásnak, akivel egész jól ki lehet jönni, jó arc. :)
Jack csak mosolyogva csóválta fejét és integetett.

Kiléptem az utcára, és máris szedtem a lábam a hozzánk legközelebbi, egyben kedvenc Mc Donald’s-omhoz.
Mikor beléptem körülnéztem. Nem voltak sokan...sőt alig voltak...csak néhány eszméletlenül lusta ember aki nem volt képes reggelit készíteni magának, ezért inkább munkába menet beugrott ide, hogy mérgezze magát.
Najó...mondom ezt én. XD

Mivel még korán volt, csak egy kassza üzemelt, ezért megindultam felé...de nem csak én.
Egy bő ruhákba öltözött, kapucnis, napszemcsis sráccal egyszerre értem a kasszához.
Zavartan egymásra néztünk.

- Menj csak! - mondtuk egyszerre, és elnevettük magunkat.
- Nem, kérj előbb te nyugodtan. – mosolyogtam a titokzatos idegenre.
- Dehogyis. Hogy lehetnék azután férfi? – vigyorgott.
- Hát jó.. – nevettem a megjegyzésén, a péztáros csajszi pedig türelmesen várt.
- Egy Big Mac menüt kérek kólával. – mosolyogtam bájosan, ezzel is elnézést kérve, hogy mi már korán reggel is tépjük az idegeit. XD
- Kettőt! – szólalt meg mélyen tisztelt idegenünk [XD], majd zsebéből elővette pénztárcáját.
- Már ne is haragudj...de te most mit csinálsz??? – néztem rá totál értetlenül.
- Hát meghívlak. – mondta, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, vagy mintha azt mondaná „Süt a Nap.”
- Ugye nem gondolod komolyan? Nem is ismerjük egymást. Sosem tudhatod...lehet, hogy egy pszihopata vagyok, aki előbb a bizalmadba férkőzik, utána pedig megöl. – vontam fel a szemöldököm.
- A vendégem vagy. – jelentette ki ellentmondást nem tűrve egy félholdas mosoly kíséretében.
- Na végre! – sóhajtott a pénztaros csaj.
A titokzatos idegen, aki meghívott egy Big Mac menüre, [meg kéne már kérdeznem hogy hívják xD] kifizette, és megkaptuk a két menüt.
- Hát...köszönjük a türelmet...- névtáblácskájára pillantottam – Sandra! – mosolyogtam rá.
- Ugyan...ez a munkám. – mosolygott vissza elnézően.
- Veled tarthatok? – idegen, akinek mindjárt megkérdezem már a nevét. XD
- Persze. – mosolyogtam rá.
- Köszi. Utálok egyedül csinálni bármit is.
- Bármit??? – vigyorodtam el kajánul és közben leültünk egy számomra kis pofás, szimpatikus kis boxba. XD
- Persze a jóízlés határain belül. – tette hozzá maga elé tartva a kezeit.
- És elárulod, hogy hívhatlak, mert az „egy titokzatos idegen, aki meghívott egy Big Mac menüre, pedig nem tudja ki vagyok” egy kicsit hosszú. XD
- Tom vagyok. – nyújtott kezet nevetve.
- Csak egy neved van? – vontam fel a szemöldököm.
- Eggyel több mint neked. – kacsintott.
- Oh...Victoria. – fogadtam el a kézfogást.
- Hány éves vagy? Márha nem veszed bunkóságnak a kérdést.
- Nem, dehogyis! 16. – mosolyogtam – Te?
- Én 20.
- Puff...azt hittem még te is gimis vagy.
- Ezt most bóknak vegyem? – már megint az a féloldalas mosoly...
- Hát nem tudom minek kell venni, de biztos hogy nem megsérteni akartalak vele. – vakartam meg a tarkóm, mert ez a kérdése gondolkodóra fogott.

Elkezdtünk már végre enni is, de nem bírtam ki, hogy ne szólaljak meg. XD

- Mondd csak Tom...
- Hm?? – nézett fel rám a hatalmas szendvicséből.
- Miért vagy így beöltözve?
Ő csak nézett rám. Nem láttam a szemeit, de az arckifejezéséből ítélve szerintem a szemei elkerekedtek.
- Oké, nem muszáj elmondani, ha nem akarod, csak gondoltam rákérdezek, mert elég furi, hogy kint van vagy 28 °C, de te nagy kardigánban vagy. Meg egy gyorsétteremben csücsülünk, rajtad meg hatalmas napszemüveg és kapucni van. Értem én, hogy ez sztájlos, de...érted... – a végét már elnevetve.

Tom is elmosolyodott. Egy kicsit még nézett rám csendben, majd megszólalt:

- Oké, üsse kő! Elmondom! Azért vagyok így – itt végigmutatott magán – mert híresség vagyok, és szeretnék egy kicsit nyugalmasan mászkálni a városban. Nem akarom, hogy felismerjenek…
- Tom? – kérdeztem halkan – Tom…Tom…. – felforgattam az agyamban lévő névjegyzéket, de hiába minden…nem találtam olyan Tom nevű híres embert, aki hasonlítana rá.
- Tom Kaulitz. – vigyorodott el, látva a kuszaságot ami a fejemben van.
- Tényleg! Rád nem is gondoltam! – mondtam okoskodva, de aztán mindketten elkezdtünk nevetni, mert valljuk be őszintén: hülyén hangzott amit mondtam. XD
- Jajjj kislány... – fogta hasát Tom – megérte korán kelnem.
- Na látod! – kacsintottam aranyosan – Amúgy ha már itt tartunk...Victoria Taylor.
- Tetszik a neved...olyan...jól hangzik! – mosolygott Tom.
- Hát...igen! – egy széles vigyor kíséretében kihúztam magam.
- Na ne egózz, az az én posztom! – mondta kisfiúsan.

Ebben a pillanatban alaposan körülnézett, majd levette az arcát takaró napszemüveget és a kapucnit.
Hát mondanom sem kell, majdnem kinyögtem egy „hűűűű”-t. :P
Ő csak édesen rám mosolygott és szürcsölt egyet a kólájából. Villámcsapásként ért a felismerés, hogy nekem még iskolába is kell mennem. Megnéztem az időt: 08:34

- Jesszus! El fogok késni a suliból!
- Van még majdnem fél órád.(Amerikában csak 9-kor kezdődik a tanítás) – jelentette ki lazán, miután rápillantott órájára.
- Hát épp ez az!
- Kocsival vagy?
- Csak jövő héten fogom letenni a jogsit. – mondtam.
- Gyere, elviszlek. – és már vissza is vette kapucniját és napszemüvegét.
- Köszönöm! – néztem rá hálásan és már kint is voltunk a parkolóban.
- Ugyan, nincs mit. – mosolygott és megállt egy R8-as Audi mellett.
- Ez a tiéd? – néztem rá csillogó szemekkel.
- Igen. – húzta ki magát büszkén és kinyitotta nekem az ajtót.

Beszálltam és karjaimat egyből az ülésre fontam. Tom megkerülte a kocsit, és behuppant mellém.

- Imádom ezt a kocsit! – sóhajtottam fel – Én is ilyet kértem aputól, de nem hiszem, hogy megkapom.
- Hát igen, nem olcsó járgány...
- Nem, nem azért. Övé az Audi üzletlánc...egyszerűen csak nem tartja jó ötletnek, hogy egy ilyen teljesítményű szépséggel furikázzak. Szerinte nem tudnám vezetni. – biggyesztettem le alsó ajkam.
- Hát...ha meglesz a jogsid, kipróbálhatod az enyémet. – Tom 100 wattos vigyorral.
- Áááá ez most komoly???
- Ühüm! – mosolyogva bólintott.
- Kösziii!!! – tapsikoltam, nyakánál átöleltem és egy nagy puszi cuppant egyik arcán. Nem tehetek róla, én ilyen vagyok...nem mindenki nézi jó szemmel, de azok engem marhára hidegen hagynak. :P

Kifordultunk a parkolóból, megadtam a címet Tomnak, aki máris pötyögte be a GPS-ébe. Na igen...de amikor bekapcsolta a GPS-t és az megszólalt, hogy „Hello Tom!”, akkor azt hittem, hogy kifordulok az ablakon. Hogy honnan szerzett ilyen hiper-szuper-ultragigantikus cuccot, azt el nem tudtam képzelni...vagy lehet, hogy ennek a létezéséről csak én nem tudtam? XD

- Milyen igazad van. Minek a jó öreg, jól bevált térkép, ha van beszélő kütyü?! – nézegettem Tom haverját. XD
- Jajj te! – odahúzott és egy puszit nyomott a fejem búbjára. Esküszöm úgy éreztem, mintha egy kisgyerek lennék mellette. :P
- És te mit csinálsz? Mármint mitől vagy híres? – kérdeztem, bár reméltem, hogy nem néz nagyon hülyének…
- Hát… van egy zenekarom, a neve Tokio Hotel. A testvérem az énekes, én pedig gitározok.
- Bírom a gitáros fiúkat – mondtam.
- Akkor én előnyben vagyok? - kérdezte mosolyogva.
- Hááát….- mosolyogtam vissza rá.
Elég csalódott voltam amikor befordultunk az iskola utcájába.
- Hát… köszi, hogy elhoztál… - én.
- Nem akarsz esetleg… lógni egy napot…?- Tom vigyorogva.
- Apu megtudná. – mondtam csalódottam.
- Hát… köszi ezt a reggelt… jó volt… nem akarod megadni a számod? – Tom
- De. Szívesen. - Előkerestem a PDA-mat és lediktáltam neki.
- Köszi. Jó tanulást. ;) Kicsilány…
- -.- azért nem vagy olyan idős! – néztem rá csúnyám :P.
- El fogsz késni. Mármint elkéstél. 09:04 van. – mondta vigyorogva.
- Nembaj. Úgyis fizikával kezdünk.
- Szia. – adott egy puszit.
- Én is. Mármint neked is. Akarom mondani szia. – mondtam. (úúristen ez nagyon ciki volt.)
Kiszálltam. Elég mára az égésből. Elindultam az iskola felé. Még egyszer visszanéztem és rám mosolygott. Megvárta míg bemegyek aztán elindult. Lehet, hogy arra várt, hogy meggondolom magamat? Áhh, nem valószínű… vagy mégis? Nem tudom. De olyan helyes volt.
Így ábrándozva léptem be a fizika terembe.
- Á, Taylor kisasszony, látom megint elkésett. – mondta szemrehányóan Mr. Smith.
Hát igen, nem bírjuk egymást a fizika tanárral.
- Utoljára 3 hete késtem. – mondtam ugyanolyan szemrehányással.
- Igen? Merész dolog a maga helyzetében visszabeszélni. Kérem mondja el a múlt órai anyagot. Fáradjon ki.
Húúú, ha szemmel ölni lehetne…ez a pacák már rég halott lenne. Ha valamit utálok az a fizika. Ha valamelyik órát pont leszarom akkor az a fizika. És persze, hogy engem akar feleltetni… ó, hogy menne a …-ba. Azt hittem h ezt a napot nem lehet elrontani. Vagy mégis? Meg kellett volna lógnom.