Tom is beült mellém a kocsiba, gyújtást adott és már száguldottunk is a legközelebbi plázába.

- Gondolkoztál azon, hogy segíts Billnek? – kérdezte miközben bementünk az épületbe.
- Igen. És szívesen segítek neki, csak az a kérdés, hogy ő szeretné-e, ha segítenék. Tudod...úgy vettem észre, hogy nem nagyon kedvel. – szomorodtam el.
- Nem lesz gond. – mosolyodott el Tom és átkarolt.

Így jártuk a boltokat. Mindenféle üzletbe bementünk, még egy játékboltba is betértünk, csak úgy poénból. :D
Egy kávézóba is beültünk, ahol rengeteget nevettünk és beszélgettünk.

Rá kellett jönnöm, hogy Tom Kaulitz nem az, akit eddig mutatott magából. Nem. Ő sokkal több.

Annyira jól elszórakoztattuk egymást, hogy észre se vettük, ahogy lassacskán kiürült a kávézó, és elkezdtek takarítani.

- Hé…bocsi, hogy megzavarom a beszélgetést, de zárnánk. – jött oda hozzánk egy húszas éveiben járó fiatal srác.
- Mi? De hát…. – néztem körbe. És tényleg nem volt már más rajtunk és a fiún kívül senki. Csak a sok asztalra felrakott széket láttam. – Oh…

Tommal nevetni kezdtünk, ő kérte a számlát, fizetett, majd elhagytuk a hangulatos kis kávézót. Ide mindenképpen visszajövök majd. :))

- Úristen, hogy elment az idő…mintha nemrég ültünk volna be. – csodálkoztam mikor Tom is beült mellém a kocsiba.
- Igen. Pedig már 10 óra van. – nézett órájára.
- Mennyi???
- Igen, pontosan annyi. – vigyorgott – akkor ma már gondolom nem lesz semmi a stúdiólátogatásodból…
- Jól sejted. Már fáradt vagyok és különben sem akarok már ilyenkor odaállítani. Majd holnap. Oké? – mosolyogtam rá reménykedve, hogy nem vonszol el még most a stúdióhoz.

Kicsit elgondolkozott, aztán mosolyra húzta gyönyörű ajkait.

- Rendben Hercegnőm, ahogy akarod. – mondta és bal kezével az ablakhoz könyökölt, míg jobb kezével lazán fogta a kormányt. [Hercegnőm???? o_O] – Érted mehetek suli után?
- A sulihoz? Hát…necces…lehet, hogy páran majd észrevesznek és rád ugranak, de nincs ellenemre, hogy értem gyere. – csillant fel a szemem, ahogy arra gondoltam, hogy a suli előtt beszállok ebbe gyönyörű autóba.
- Jó, akkor ezt megbeszéltük. Mikor végzel?
- Kettőkor.
- Rendben, addigra odaérek. Maximum kicsit hamarabb kérek szünetet. – mosolygott rám és leparkolt a lakóépületünk előtt, majd rám nézett várva valamire.
- Ne nézz így. Nem tudom mit akarsz, de...
- De? – kérdezte izgatottan.
- Ezt még kétszer is meg fogom bánni de...feljössz? Bemutatlak apunak.
- Na végre! Már alig vártam, hogy megismerjem apukádat. – csillantak fel Tom szemei.
- Mondtam, hogy kétszer is megbánom…na menjünk.

Kiszálltunk a kocsiból és besétáltunk az épületbe.

- Hello Jack! – köszöntem hőn szeretett portásunknak.
- Sziasztok! – köszönt vissza, de úgy vigyorgott, mint aki vállfával a szájában aludt el.
- Jack ne kombinálj! Köszi! :D
- Én soha. – tette maga elé kezeit.
- Hát persze. Apu itthon van már?
- Igen. Kb. egy órája jött meg.
- Köszönöm. Jóéjszakát, és álmodj velem. :D
- Mindenképpen. ;) – nevetett Jack, mi pedig már be is szálltunk a liftbe.
- Jó fej ember ez a Jack. – vigyorgott Tom.
- Az. Nagyon bírom. – nevettem el magam. – Na megjöttünk.

A lakás fényárban úszott, jelezve, hogy apu végre nem a szobájában van. Mostanában csak aludni láttam őt.

- Apu! Megjöttünk!
- Tünk? – jött elő a nappaliból és végigpásztázta Tomot.
- Igen. Apu, ő itt Tom. Tom, ő itt apu.
- Steve. – nyújtott kezet Tomnak.
- Örvendek. – mosolygott Tom és megszorította apukám kezét.
- Gyere csak beljebb. Kérsz valamit enni vagy inni? Rendelek pizzát! – kezdett el sürögni apu.
- Oh…hát…nem terveztem, hogy maradok. Már késő van a vendégeskedéshez.
- Dehogy! Nem zavarsz! Viki közeli barátai családtagok. Hallottam már rólad.
- Igen? És mit? – vigyorodott el Tom. Szegény...azt hiszi, hogy valami OLYAN dolgot fog hallani… :)))
- Éppen eleget ahhoz, hogy tudjam rendes és jó fej srác vagy.
- Ezt jó hallani. – mosolygott és szeme sarkából rám pillantott.
- Na megyek rendelek pizzát. Milyet kértek?
- Négysajtosat. – mondtuk teljesen egyszerre Tommal, majd elnevettük magunkat.
- Rendben. – nevetett apu is, majd bement a konyhába, mi pedig a szobámba.

- Kedves, rendes, jó fej, és megkedveltem. – hadarta Tom.
- Ennek nagyon örülök, mert ahogy téged ismerlek egyre többet fogsz ide járni. – mentem oda hozzá és megigazítottam pár afro fonatát.
- Ha jó a kaja, mindenhova visszamegyek. – vigyorgott.
- Teee… - mondtam mosolyogva és finoman bele boxoltam izmos mellkasába.

Tom elnevette magát, átölelt, én pedig vállára hajtottam a fejem.

- Ezért még hálát kell adnom Billnek. – suttogta alig hallhatóan.
- Miért?
- Hogy megismertelek. – cirógatta meg finoman a hátam.
- Ezt nem értem… - mondtam értetlenkedve, és ránéztem.
- A találkozásunk előtti estén Billel elég csúnyán összevesztünk. Mindent egymás fejéhez vágtunk, mert mindketten fáradtak és idegesek voltunk. Mindketten bezárkóztunk a szobánkba, és ki se jöttünk. És azért mentem el reggelizni a Mc Donald’s-ba, mert nem akartam látni őt, és megint veszekedni. – mesélte el még mindig a hátamat simogatva.
- Szóval ha úgy vesszük, Billnek köszönhetjük, hogy most itt vagyunk. – fejeztem be gondolatmenetét.
- Így van. – mondta mosolyogva és egy apró, de annál finomabb és édesebb puszit nyomott arcomra.

Elnevettem magam.

- Mint az oviban...
- Ne becsüld alá. Sok minden benne volt ebben a pusziban.

Felnéztem rá és azonnal elvesztem gyönyörű, mélybarna szemeiben. Az az átható tekintet…ahogy csillogott. Örvényként szívott magába…