Villám gyorsasággal lezuhanyoztam és már dőltem is be az ágyamba, mert tudtam, hogy így is alig fogok tudni felkelni. Nem akartam rossz benyomást kelteni a többiekben azzal, hogy miattam késik el Tom. Izgalmi állapotomhoz képest [nem rosszra gondolni x)] elég hamar el tudtam aludni, kb. 5 percnyi forgolódás után.

Reggel a telefonomra keltem. Iyaz Replay című száma bezengte az egész szobámat.

- Ki az az elvetemült, aki ilyenkor hív? – morogtam az orrom alatt, miközben megpróbáltam nyitva tartani a szemem ameddig elbotorkálok a komódon hagyott telefonomhoz. Meg sem néztem ki hív, azonnal felvettem. – Halló?
- VICTORIA TAYLOR ÉBRESZTŐ! KI AZ ÁGYBÓL EGY KETTŐ! HASADRA SÜT A NAP!!!!!!! – visított bele egy mély hang. Az a mély hang, amit ezer közül is felismernék. Tom hangja.
- Na menj a….tudod hova. Te most szórakozol velem? Hajnali órákban felhívsz, én nem látok kettőig, de te a fülembe ordítasz. A halálodat akarod? – mondtam kicsit rekedt hangon a hangos leszúrásnak szánt mondataimat. Hát úgy látszik, még a hangomnak is korán van. :D
- Szóval még aludtál… - vonta le a következtetést – akkor jól tettem, hogy felhívtalak.
- Miért? Hány óra van?
- Fél nyolc.
- Ühüm…mi? Mennyi? Tom… - mondtam elhaló hangon és beletúrtam a kissé kócos hajamba.
- Nincs vita, kezdj el készülődni, mert ahogy ismerlek, nem leszel kész mire érted megyek.
- Tom…te most mit csinálsz?
- Fekszem az ágyamban.
- Te galád! És engem meg itt sürgetsz??? Na várj csak mindjárt odamegyek és ki rúgdosom onnan a hátsód!

Tom elnevette magát.

- Na…inkább öltözz. Egy óra múlva ott vagyok nálad.
- Jó, rendben. De ahhoz neked is fel kéne kelni. – tettem szemrehányást.
- Már felkeltem. Most épp tiszta boxert keresek…
- A részletektől kímélj meg! Köszi! Na megyek készülődni, szia. – azzal letettem a telefont, és irány a fürdőszoba.

Gyorsan megmosakodtam, fogat mostam, megfésülködtem és mentem a gardróbomba, hogy ruhát válasszak. Egy piros forrónaci és egy fehér csőfelső mellett döntöttem, mivel hétágra sütött a nap, és 40 °C-ot mondtak mára. Hát igen…Amerika ezen részén az emberek ruhatárában inkább a lengébb darabok szerepelnek. Ehhez fehér magas sarkút és órát vettem, gyorsan feldobtam valami könnyű, natúr sminket, és már is indulásra készen álltam.

Nem kellett sokat várnom, hogy a telefonom pittyegjen egyet, jelezve Tom sms-ét, hogy menjek le. Így is tettem. Elköszöntem aputól, elmeséltem neki gyorsan hová megyek, és már mentem is le. Azonnal kiszúrtam Tom Audiját, és gyorsan bepattantam az anyósülésre.

- Hey, kislány! De jól nézel ki! – vigyorgott Tom és adott két puszit.
- Ne hízelegj, soha nem bocsátom meg, hogy felvertél legédesebb álmomból! – néztem rá összehúzott szemekkel – De azért köszönöm szépen! :)

Bekötöttem magam, és már indultunk is.

- Még tegnap este mondtam Davidnek, hogy elhozlak a stúdióba.
- És mit szólt?
- Jól fogadta. Örült, hogy nem egy újabb egyéjszakás kaland vagy.
- Hát én semmiképpen sem lehetek az, mert akkor nagy valószínűség szerint te már nem élnél. – nyújtottam rá a nyelvem.
- Meg te nem az a csaj vagy, akit kihasználnék.

Na erre nem tudtam semmit sem mondani, de nem is baj, mert megérkeztünk a stúdióhoz. Tom leparkolt, kiszálltunk és bementünk.

- Megjöttünk! – kiáltotta el magát Tom.

Akaratlanul is beharaptam a számat izgalmamban.

Az egyik ajtóból egy aranyos, szőke buksi nézett ránk, és amint eljutott a tudatáig, hogy vendégük van, oda is sietett hozzánk.

- Sziasztok! Te vagy Viki? Tom már sokat mesélt rólad. Ó, élőben még szimpatikusabb vagy! Szia, Gustav vagyok. – hadarta és felém nyújtotta kezét.
- Szia Gustav! Igen, én vagyok Viki.
- Gyertek már beljebb, ne itt álljatok! – terelgetett minket az étkező felé, ahol megláttam a többieket az asztalnál kólát iszogatni, és beszélgetni. – Srácok, ő itt Viki!

Tom elnevette magát Gustav túlzott vendégszeretetén, aki odahúzott a többiekhez.

- Sziasztok! – mosolyogtam és éreztem, hogy egy kicsit elpirulok.
- Szia, David vagyok. – állt fel a fiúk producere és adott két puszit. Nagyon meglepődtem a közvetlenségén.
- Én pedig Georg. – és ugyanúgy cselekedett, mint David.
- Szia, engem már ismersz. – közölte Bill, és nem is állt fel. Értettem én a célzást. Nem akar közeledni felém, mert nem kedvel. Oké, semmi baj.
- Hát…akkor munkára. – csapott le halkan az asztalra David.