-Ő többet ér egy éjszakánál. Normális kapcsolatot és törődést érdemel. Amit én bármennyire is akarok, nem tudok neki megadni a zenélés miatt. De nincs mese, ezen is át kell lépni, mert szólít a kötelesség. És nekem amúgy is Németország az otthonom. Nem tudnék itt élni, távol a családomtól.
-Ez természetes dolog, Tom. A család mindig mindennél fontosabb.
-De tudod mi dühít legjobban? – szűkítettem össze szemeimet és úgy néztem öcsémre.
-Micsoda?
-Az, hogy most először érzem azt, hogy egy lánnyal többet szeretnék pár menetnél. Normális esetben már rég elmondtam volna ezt neki, és ha rajtam múlna együtt lennénk, és mégsem tehetem.
-Igen, ez nagyon szar ügy…nem tehetsz ellene semmit sajnos.
-Csak attól parázok, hogy mi van akkor, ha más nő nem fogja tudni kiváltani belőlem azt, mint Viki?
-Ez hülyeség! Az ember nem csak egyszer szerelmes.
-Én nem vagyok szerelmes!!! – csattantam fel..
-Jó, ahogy akarod. – mosolygott Bill – Na én megyek, elteszem magam holnapra. Jóéjt báttyó. – mondta még mindig mosolyogva, és kiment a szobámból.
A héten nem sokat láttam Vikit. Egész nap a stúdióban voltunk, és az utolsó finomításokat végeztük a Humanoid angol verzióján. Sorra átnéztük a dalokat, és mindig találtunk pár dolgot, amin még tudtunk tökéletesíteni.
Eközben az én egyetlen és utánozhatatlan Vikim sikeresen letette a jogsit, és Steve megajándékozta őt egy Audi A5 Cabrolettel. Nagyon jó választás volt, az a kocsi tiszta Viki. :)
Pénteken be is jött a stúdióba, és büszkén feszített a járgányban. Istenem, de jól is nézett ki benne…bevallom, nehéz türtőztetni magam.
Borzasztóan meleg szombat reggelre ébredtem. Szokásom, hogy mindig be vagyok takarózva (még nyáron is), de azért itt mégis jóval melegebb van, mint otthon.
Nagyon leizzadtam, úgyhogy mentem is gyorsan zuhanyozni. Folyattam magamra a langyos vizet, amitől teljesen felfrissültem. Belebújtam egy köntösbe és visszamentem a szobába lehúzni az ágyneműt.
Miután ezzel is megvoltam, felvettem a fekete Adidas melegítőmet, felülre pedig egy egyszerű fehér trikót vettem.
Felkaptam a telefonom, és megnyomtam a 3-as gyorshívó gombot, csengett párat és felvette az ismerős, vidáman csengő, édes hang.
-Reggelt nagyfiú! – nevetett.
Nekem azonnal mosolyra húzódott a szám.
-Reggelt kicsim! Átjössz hozzánk? Ezt a napot együtt kell töltenünk!
-Repülök!
-Inkább csak gurulj. Négy keréken. – nevettem.
-Jól van, bő 20 perc és ott vagyok. Most még nincs nagy forgalom. – hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Rendben, siess ám!
-Oké, pusszantás! – és le is tette.
Tényleg kb. 20 perc múlva csöngettek, én pedig rohantam le ajtót nyitni. De tényleg rohantam, majdnem leestem a 4. lépcsőfokról. Na Tommyka jegyezd meg, többet nem rohangálsz a lépcsőn. :D
Szinte feltéptem az ajtót.
-Sziaaa! – teljesen magamhoz préseltem szegényt, de hát annyira örültem neki… :)
-Igen, én is nagyon örülök… - nyögte valahonnan a trikómból.
-Bocsi. Nem fulladtál meg ugye?
-Kis híján. – és megint volt alkalmam megcsodálni gyönyörű mosolyát. Szerencsémre nagyon is sokat mosolygott.
Rajta is egy egyszerű fehér trikó volt egy fekete csőfarmerral. Épp mint mikor megismertem.
A véletlen vagy a sors, nem tudom, de sikerült összeöltöznünk. :))
-Gyere beljebb! Reggeliztél már? – csuktam be az ajtót.
-Nem, még nem. Siettem hozzád. – mosolygott és egy kicsit elpirult. Ez nagyon tetszett.
-Akkor gyere, reggelizzünk, csinálok goffrit. – azzal be is mentünk a konyhába.
-És…mit fogunk ma csinálni? – kérdezte a pultnak támaszkodva.
-Hát, arra gondoltam, hogy mászkálunk mindenfelé a városban (nézd el nekem, turista vagyok) és persze az egész napot megörökítjük.
-Ez jó ötlet. Tökéletes „utolsó nap”. – mosolygott rám kislányosan, miközben nézte, ahogy elkészítem a tésztát.
-Igen…de azért tartjuk a kapcsolatot, ugye? – néztem rá.
-Ne kérdezz hülyeségeket, ez természetes!
-Akkor jó. Előveszed légyszi a goffrisütőt? Bal alsó szekrény.
-Persze. – és pillanatokon belül már oda is adta, én pedig elkezdtem sütni.
Nemsokára Bill is előjött.
-Hú mi ez a jó illat? – kérdezte álmosan. – Szia Viki….Viki!! – ment oda hozzá és megölelte.
-Szia Bill! Na mi van? Hosszú volt az éjszaka? x)
-Áh, nem, csak még reggel van. :D – nevetett és nyújtózott egyet. Úgy nézett ki, mint egy álmos kiscica. Csinált 3 tejeskávét, leült a pulthoz, aztán készen lettem a goffrikkal, szóval mi is odaültünk és megreggeliztünk.
Átöltöztem gyorsan, aztán lementem.
-Na öcsi, mi elmentünk a városba.
-Oké, mikor jöttök?
-Még nem tudjuk, de majd úgyis hazajövünk valamikor. :D
-Na jó, menjetek. – nevetett rám, majd mi beültünk Viki kocsijába, mert ragaszkodott hozzá, hogy bebizonyítsa, a nők igenis jól vezetnek!
Hát nem kellett csalódnom. Nagyon jól vezet, friss jogsis létére. Magabiztos, és sportos. De nem csak vezet, hanem érzi is az autót. Jól csinálja. :)
Bejártuk szinte az egész várost. Na jó…csak a fontosabb helyeket.
Rengeteg képet csináltunk. Fagyizás közben, sétálás közben, és bármit csináltunk, a fényképezőgép mindig be volt kapcsolva. Tudtuk, hogy nemsokára már csak ezek a képek maradnak nekünk a másikból, és minél több emléket akartunk.
Az egyik butikban megláttunk egy kulcstartót. Egy ketté tört szív, az egyikre az volt ráírva, hogy ’Friends’, a másikra pedig ’Forever’. Nem volt kérdés, hogy megvesszük-e.
Nagyjából 5 óra volt, mire visszaértünk a stúdióba.
Egész estig együtt volt a csapat. Nagyon jól szórakoztunk. Beiktattunk egy kisebb párnacsatát David legnagyobb örömére, mert most büntetlenül püfölhettem őt. :P
Viki gyorsan hazaugrott pizsiért és holnapi ruháért, aztán mindenki elvonult a saját szobájába, jelen esetben Viki most az enyémbe velem együtt.
Gyorsan lezuhanyoztunk felváltva, én előbb lettem kész, úgyhogy én már az ágyban feküdtem és a laptopomon átküldtem Viki e-mail címére a képeket. Aztán bejött Viki. Szűz anyám milyen alakja van! Eddig csak normálisan láttam őt, vagyis ruhában, most meg itt feszít előttem egy szál baby dollban!!!!!!!!
A megszokott szép mosolyával az arcán lekapcsolta a villanyt, és felkapcsolta az éjjeliszekrényemen lévő kislámpát. Megkerülte az ágyat és befeküdt mellém. Én kikapcsoltam a laptopomat, letettem az ágy mellé, és lecsúsztam, hogy én is feküdjek.
Ő meg csak mosolygott rám. Erre én kérdőn felhúztam a szemöldököm.
-Semmi, csak nem láttalak még póló nélkül, és el kell ismernem, szép munka.
-Köszönöm szépen. Én pedig apukádnak üzenem, hogy szép munka!
-Hehh…átadom. – mondta, és mélyen a szemembe nézett. Egyre csak közeledett felém. A lehelete már csiklandozta a bőröm…Istenem.
-Ne. Ne nehezítsd meg még jobban. – mondtam kérlelve őt.
-De ha most nem teszem meg, azt egész életemben bánni fogom.
Ahogy ezt kimondta, éhesen kaptam ajkai után. Úgy csókoltam mintha az életem múlna rajta.
De szerintem ez érthető…erre a csókra vártam, mióta megismertem őt. Csak egyetlen egy csókra.
AJÁNLOM AZ OLDALT
