Viki szemszöge:

Tom csak nézett rám bizonytalanul, és nagyot sóhajtott.

-         Hú…öhm…én…én…még nem csináltam ilyet, szóval.. – hebegett össze-vissza.

-         Tom, bökd már ki, mit akarsz! – kuncogtam halkan.

-         Oké. Szóval…lennél…lennél a barátnőm?

Először lefagytam. Mi az, hogy lennék-e a barátnője?????????!!!!!!! Ennyire vak Ő sem lehet, hogy ne vette volna észre, mennyire odavagyok érte.

-         Jézusom, ez milyen kérdés?

-         Öhm...jó, oké, felejtsd el. – hajtotta le a fejét.

Álla alá csúsztattam a kezemet, és finoman felemeltem a fejét. Nagyon fancsali képet vágott szegény.

-         Hé, ez egyértelmű, nem? Igen, leszek!

Erre ő nem mondott semmit, csak szélsebesen megcsókolt és szorított magához, úgy mint a viharban félő kisgyerek.

Imádom. Egyszerűen imádom.

Aznap este Tomnál aludtam. Nem csináltunk semmit, csak összebújva feküdtünk és beszélgettünk, és így nyomott el minket az álom.

Reggel mikor felébredtem, Tom még javában aludt. De nekem muszáj volt lemennem a konyhába, mert nagyon szomjas voltam.

Bill már ott ült a pultnál kócosan, a tejeskávéját kortyolgatva.

Odasettenkedtem mögé, és adtam egy puszit az arcára. Szegény nagyon megijedhetett, mert egy hatalmasat ugrott, mire én felnevettem, és szúrós tekintettel felém fordult.

-         Ezt többet ne csináld! – mondta, és ahogy nézett, rögtön abbahagytam a nevetést. De ő hatalmas mosolyra húzta a száját. – Mesélj már! Mi volt? Azt akarod, hogy belehaljak a kíváncsiságomba???

-         Hát… - pirultam el mosolyogva.

-         Óóóó! – Bill vette a lapot.

-         Összejöttünk. – mondtam izgatott vigyorral, alig hallhatóan, és töltöttem magamnak üdítőt, mert már tényleg nagyon szomjas voltam.

-         Igen! Tudtam én! Testvéri megérzés. – nevetett. – És ő hol van?

-         Ó, hova gondolsz? Még édesen szuszog. :)

-         Na sejtettem… - forgatta a szemeit. – Menj vissza hozzá.

-         Megyek!

Erre Bill csak felnevetett, én pedig visszamentem Tom szobájába. Álmosan dörzsölgetve a szemeit ült az ágyban.

-         Hát te már fel is keltél? – lepődtem meg.

-         Éreztem, hogy nem vagy mellettem… - húzott oda magához, és megcsókoltam. Tom hanyatt dőlt, én pedig rá. – Annyira örülök neki, hogy végre együtt vagyunk.

-         Igen, én is. – mosolyogtam rá, miközben a haját simogattam.

-         Tudod mióta várok erre? Mióta megismertelek!

-         Ne sajnáltasd magad, mert ezzel én is így vagyok. – nevettem.

Ő elmosolyodott és egy forró csókot adott.

Teltek múltak a napok, a hetek, és a hónapok, és még mindig fülig szerelmes voltam. Soha nem hittem abban a bizonyos ’rózsaszín ködben’, de ennél rózsaszínebb már nem is lehetne. :)

-         Szerinted Tomnak eszébe fog jutni? – kérdezte Mia, Bill barátnője, aki az én legjobb barátnőmmé vált.

-         Szerintem nem felejtette el. – mondtam kicsit elgondolkozva.