Megtöröltük kezünket, és kimentünk a konyhába asztalhoz ülni, mert Simone szólt, hogy kész az ebéd. Családi vacsora volt. Nem túl sűrű alkalom, de nagyon élvezem. Szeretem Tom családját. :)

Lassan a többiek is jöttek, és elkezdhettünk enni. Simone nagyon jól főz. Imádom a főztjét, pedig én nagyon válogatós vagyok. Ezúttal sem kellett csalódnom tudásában, mert valami isteni ebédet főzött.

Mikor már a desszertet is befejeztük (Simone pudingos piskótája utánozhatatlan! ^^), Tom felállt a velem szemben lévő helyről és odajött hozzám, megfogta a kezem és felhúzott, hogy álljak fel. Nem értettem mit akar…a többiek is kíváncsian néztek.

-         Kicsim, nyúlj bele a zsebembe!

Belenyúltam, de nem volt benne semmi. Értetlenül néztem rá.

-         A másikba. – mosolygott.

Én elnevettem magam, és benyúltam a másik zsebébe, és kivettem azt, amit benne találtam.

Nagyon meglepődtem, de biztos nem az, amire gondolok…az nem lehet. Egyszerűen képtelenség.

Tom elvette tőlem, és megszólalt.

-         Úgy gondolom, hogy nem kell egyből megtennem, de meg szeretném kérdezni, hogy…

-         Jézusom! – esett le Miának a szitu.

-         Csssst! Szóval azt, hogy…

-         Istenem! – kiáltott fel Bill.

Simone, Gordon és én, csak csendben figyeltünk és vártuk a végét.

-         Végig mondhatom?! Na szóval…hozzám jössz? – nézett mélyen a szemembe, de nem térdelt le. Az nem ő lett volna. :)

Bill felsikkantott, Simone arcán pár könnycsepp gurult végig, én a szám elé kaptam a kezem és szépen az én szemem is megtelt könnyel, Mia tapsikolt, Gordon meg büszkén vigyorgott.

-         Én…ez…ez most komoly? – néztem felváltva rá, és a már kinyitott dobozkára.

-         Halálosan.

-         …Igen…igen! Igen! – borultam nyakába és megcsókoltam. Ez volt életem eddigi legszerelmesebb csókja.

A csók végén Tom rám mosolygott.

-         Reméltem, hogy ezt a választ kapom. – mondta boldogan és felhúzta ujjamra azt a gyönyörű, és szerintem méregdrága gyűrűt, amit apró gyémántok díszítettek. (kép) Gyönyörű volt.

-         Jaj kisfiam olyan büszke vagyok rád! – jött oda Simone és megölelt minket.

-         Anyu ne sírj már… - mosolygott Tom, miközben simogatta anyja hátát nyugtatásképpen.

A többiek is odajöttek megölelni minket és gratulálni.

      -     Szerintem most menjetek haza és örüljetek egymásnak. – mosolygott ránk Gordon.

      -     Én is így terveztem. – mosolygott Tom szüntelenül – Akkor sziasztok, és anyu nagyon finom volt az ebéd.

Elbúcsúztunk mindenkitől, kimentünk, és beültünk Tom kocsijába.