-         Hű, ez nagyon jól néz ki!

-         Jó lesz?

-         Igen, nagyon tetszik!

-         Ez meg mi? …. Na ne! Ez az amire gondolok? – nézegette meglepetten a gyűrűmet.

-         Igen. A családi vacsorán kérdezte meg. :)

-         Akkor? Csináljuk?

-         Csináljuk! – jelentettem ki magabiztosan.

Egy óra fájdalom és szenvedés után egy Tomot szimbolizáló Gibson Les Paul díszelgett a lapockáim között szárnyakkal. Nem túl nagy, kb. 15 centis.

Gusti leápolta a területet egy kis hámosító krémmel, hogy gyorsabban gyógyuljon.

Azt mondta nem kér érte semmit, mert a barátja vagyok, de én ragaszkodtam hozzá, mert mégiscsak ez a munkája…

-         Mit fog szólni? – mosolygott.

-         Tetszeni fog neki. Szereti a tetoválásokat, csak nem magán.

-         Igen. Még Bill sem tudta rábeszélni egy iker-tetkóra. – nevetett.

-         Hát köszönöm szépen ezt a remekművet!

-         Ugyan, nincs mit.

-         Szia Gus!

-         Szia!

Beültem a kocsimba…na azt most felfedeztem, hogy ma már nem fogok a hátamon feküdni, mert ahogy nekidőltem a támlának, éles fájdalom hasított a hátamba. Mégiscsak most szurkálták meg alaposan tűvel…

Mikor hazaértem, Tom a nappaliban feküdt a kanapén és tévét nézett. Kíváncsian kapta fel a fejét, mikor meghallotta az ajtócsapódást.

-         Na merre jártál? – kérdezte türelmetlenül.

-         Csigavér, Gustavnál.

-         Hogy-hogy?

Lekaptam a felsőmet és hátat fordítottam neki. Hátranéztem és figyeltem a kerek szemekkel bámuló páromat.

-         Az igen! – állt fel és oda jött hozzám – Azért ez, mert ez a kedvenc gitárom a sok közül?

-         Igen.

-         De nem úgy volt, hogy te nagyon félsz a tűtől?

-         De, még most is úgy van, de valahogy túl kellett élnem, ha tényleg meg akartam csináltatni. Arról nem is beszélve, hogy Gus ügyesen elterelte a figyelmem az egészről, szóval nem volt olyan vészes. – mosolyogtam rá.

-         Nagyon tetszik! – ölelt meg hátulról, vigyázva a hátamra.

-         Reméltem, hogy nem zavarsz ki a házból. – nevettem, mert belepuszilt a nyakamba, ami most nagyon csikis volt. :D

-         Mindjárt jövök. – mondta és elindult a dohányzóasztal felé.

-         Már megint cigizel?

-         Igen. – ment ki a teraszra.

-         Tedd már le! – vettem ki a szájából.

-         Nem teszem! Add vissza!

-         Nem adom! Szokj le!

Nem válaszolt, csak kivett még egyet, és rágyújtott.

-         Nem hallod mit mondok?

-         Nem szokok le. – fújta ki a füstöt.

-         Nem?

-         Nem. Nekem ez így jó.

-         És én? Velem mi van? Az nem érdekel, hogy mit mondok?

-         Nem mondhatod meg, mit tegyek! – emelte fel a hangját.